(d)Evolution

Mindig úgy gondoltam, hogy jó ember vagyok. Tekintettel vagyok másokra, segítek, ahol tudok, nem mondok csúnya dolgokat embereknek, akkor sem, ha gondolom őket, nem beszélek ki senkit a háta mögött és a magam haszna elé helyezem a right choice-t.

De ha jobban belegondolok, sosem adok pénzt vagy cigit a kéregetőknek. Na jó, cigit néha, amikor elbizonytalanodom, hogy biztos jó ember vagyok-e. Sosem vállalom a felelősséget a foglalt pasik azon döntéséért, hogy kavarjanak-e velem, avagy sem. Sosem csináltam semmilyen charity dolgot és sosem adakoztam senkinek. A családomat leszámítva persze. Meg egyszer akartam kutyát sétáltatni egy menhelyen, de gecibunkón elküldött a csaj.

Ezzel szemben, napi szinten manipulálok embereket és hazudok nekik, hogy mellettem maradjanak. Hogy meg ne tudják, amiket elkövettem ellenük. Hogy például lenézem sokukat bizonyos dolgokért. Hogy nem tesznek boldoggá és hogy megbántanak és ezért én is megbántom őket, aztán azt hazudom, hogy sajnálom meg azt, hogy csak ostoba voltam és nem gondoltam át. Sokszor a saját véleményemről is hazudok. Sokszor úgy teszek, mintha jól érezném magam a társaságukban, vagy érdekelne, amit mondanak, csak mert nem akarok egyedül maradni. Vagy mert ott van az az egy ember is, aki tényleg érdekel, és akarok okot, hogy én is ott legyek. Vagy csak arra akarok okot, hogy jobbnak érezhessem magam.

Összehasonlítom magam mindenkivel mindenben, és rettegek közben, és addig keresek, amíg nem találok valamit, amiben én nyerek; aztán úgy megkönnyebbülök és olyan kárörvendő lesz a szívem mélye, hogy gyorsan egy pillanat alatt eltüntetem az agyamból az egészet. Aztán kezdem elölről.

Meg aztán sokszor nem hozok meg döntéseket, amiket meg kellene hoznom, ha tényleg jó ember lennék. Például, ha egy foglalt pasi kikezd velem, én nem hajtom el csak azért, mert foglalt. Ez nem az én felelősségem, meg nem is az én dolgom. Ha jól érzem magam vele, akkor miért ne flörtölhetnék, csak azért, mert nekem is jár egy kis boldogság?

Vajon én elvárnám más nőktől, hogy ha tudják, hogy valaki az én pasim, akkor ne kezdjenek vele? Szívesen elvárnám, de nincsenek illúzióim a világról. Az emberek mind önzők, és mind leszarják a másikat – ez a tapasztalatom. De persze nekem jobbnak kellene lennem ennél, ha én jó ember akarok lenni. On the other hand, viszont, minek kellene nekem a jót választanom? Eddig is milyen jól bevált, amikor azt tettem. Sokra vitte az életemet. Szinte mindenki kihasznált, akinek alkalma nyílt rá. És én lassan már nem választottam a jót.

Mostanában inkább a közepeset választom. Nem okozok kárt direktben senkinek, és nem bántok direktben senkit. Nem vagyok bully és nem vagyok bunkó.
De néha nem teszek semmit akkor sem, ha sejtem, hogy amit csinálok egy célért vagy csak azért, hogy én is néha pillanatokra boldog legyek, az valaki mást hátráltathat a saját boldogságában; és már sokszor mondok nemet.

Így tehát könnyen lehet, hogy nem is vagyok jó ember.

Lime

Üres vagyok. Akarom hallgatni a gondolataimat, de csend van. Sötét és csend. Nincs bennem semmi.

Illetve, vodka van. Van bennem vodka, szóda, néhány gerezd lime és egy kis lime-lé. Ebédről valószínűleg maradt még bennem egy kis spagetti is. A kantinban adták, rossz volt. Mindig rossz a spagetti a kantinban, mégis mindig azt kérek, ha van. Mert szeretem a spagettit, és gondolom mindig azt remélem, hogy jó lesz. Hogy olyan lesz, mint amikor szeretem. És mindig, amikor újra spagettit kérek, tudom, hogy lehet, hogy rossz lesz. De azt gondolom, hogy ha csak egyszer jó lesz, akkor megéri. Ilyen az én risk managementem.

Csak tudnám, miért a spagettivel foglalom le magam fejben, amikor annyi minden máson kellene gondolkodnom. Értékelni kellene azt a döntést. Kielemezni. Megérteni, hogy tulajdonképpen hogy érzem magam most. Mondjuk az, hogy mennyi vodkát ittam meg, valószínűleg a good enough indication.

A kutya meg már megint virágföldet eszik. Mert nem játszom vele, mert ha most le kellene hajolnom a földre a játékáért, akkor lehet, hogy lehánynám. Ő meg nem emeli fel és adja a kezembe.

Lacika is ordít. Szerintem erre mondják, hogy ordít, mint a fába szorult féreg. Pont olyan hangja van, mint aki beszorult valahova, és akkor már miért ne szorulhatott fába. Mint egy ketrecbe zárt állat. Különben, ha nem lenne ilyen félelmetes vadállat és nem lennének komoly issue-im a veszekedés és a harag hangjaitól, akkor biztos, hogy még szimpatizálni is tudnék vele. Mármint, értelek, Lacika, én is szívesen ordítanám ki magamból néha, de, tudod, a civilizáció az egy olyan dolog, ami nem erre tanít.

De már megint csak prokrasztinálok itt a Lacikával, ahelyett, hogy azon gondolkodnék, amin igazán gondolkodnom kéne. Szóval.

Habár mi a faszért ittam volna ennyi vodkát, ha gondolkodni akartam bármi értelmesen is? Lehet, hogy inkább hallgatnom kéne a józan önmagamra és nem gondolkodni. Persze, bla-bla-bla, a gondolkodás segít meg ha kielemzem magamban csak úgy tudom a helyére tenni és tovább lépni a kis életemmel, bla-bla-bla. A józan én kurvajóarc, mennyire tudta, hogy én ezt hogy le fogom szarni a vodka után!

Inkább játszom a kutyával, azt hiszem bírni fogja a gyomrom.