Jane

via Daily Prompt: Tempted

I’m tempted not to get out of bed,
I’d stay lying here instead.
Except,
You just fucked Jane
In our marital bed.

I’m tempted to feel more,
or tempted to feel less.
To scream and scratch and roar,
hit your face with an axe,
Behead,
‘Cause you just fucked Jane
In our marital bed.

I’m tempted to cry,
To silently say goodbye.
Crawl through the tunnel
Under my bed
To ‘morrowland.
And obliterate
The fact you fucked Jane
In our marital bed.

I’m tempted not to hear my lassie howl,
To see the burrow become foul,
I hug her close and whisper,
“It’s alright Jane,
Come to Mommy’s bed”.

Azelőtt I.

 

Gondolkodom, keresgélek az agyamban, és nem találok szinte semmit. Keményen dolgoztam érte, hogy ne legyenek emlékeim azelőttről, hát most nincsenek is. Próbálom felidézni, hogy mi fáj, hogy mi nem, hogy ki voltam, mielőtt az lettem, aki most vagyok.

Állunk egy tó partján, nem tudom, milyen tó és nem emlékszem, hol van. Emlékszem, hogy autóval mentünk, nyár volt, de valószínűleg már inkább nyár vége. Hűvös volt a menetszél, fázott és elérzéktelenedett tőle az orrom. Ez ugyanolyan, ez most is ugyanolyan. Sok volt a nád, erre is emlékszem, meg hogy nagyon magas volt a fű és a fejem fölé ért, és ettől kicsinek és törékenynek éreztem magam. Meg volt ott egy stég, azt mondta “itt horgásztunk apámmal kiskoromban”. Akkor még nem is tudtam, ki az igazi apja, de akkor még azt hittem, tudom.
Épp nem volt az enyém, erre is emlékszem, nem értem hozzá, arra figyeltem. Vártam a lépcsőház előtt, ültem a lépcsőn fehér nadrágban és vártam.
Megállt mögöttem a magas fűben és én kicsi voltam. Védtelen és kicsi. Ő tökéletes, én védtelen. Ő nagy, én kicsi. Érzem a nyakamon ahogy sóhajt, és libabőrös leszek. Megölel hátulról. Nézem a stéget, ő áll mögöttem és néz valamit és a víz nagyon koszos. Ő tökéletes, én védtelen. Ő nagy, én kicsi. Ő tökéletes, én kicsi.
Nem emlékszem, végül megcsókol-e. Azóta sem találom azt a tavat. Azóta sem volt olyan magas a fű sehol.

**

Máskor, egy másik tó, egy mesterséges sziget a tó forrásánál, egy asztal, két pad. Ez tudom, melyik tó. Emlékszem a vendéglő nevére is, ami alatt a padok vannak. Beszélünk. Mondom neki, hogy akarom, hogy az enyém legyen. Ő meg mondja, hogy hét évet nem olyan könnyű eldobni. Hogy én kicsi. Mondom neki, hogy várok. Ő meg mondja, hogy az jó. Mondja, hogy engem szeret. Én elhiszem. Én boldog vagyok. Ő tökéletes, pedig nem az.
Ezek a padok sincsenek. Már két hét múlva sem voltak, sem a padok, sem a sziget. A tónak nincs is forrása, egy folyóból nő ki. Pedig emlékszem, erre emlékszem. A vendéglő nevére, ami alatt volt a sziget.

**

Később egy nappali, és rengeteg csikk a hamutálban. Én szép, ő kialvatlan. Ez a nappali létezik, később is létezett. A futár pizzát hoz. Ő gyertyát gyújt, én eszek és izgulok. Nyelek és izgulok és koncentrálok. Vettem új, piros fehérneműt, szettet. Nincs női tusfürdő, én meg nem hoztam. Az anyjáét megkeresi, odaadja, zuhanyzok. Felveszem a szettet, mondok valamit, vagy lehet, hogy kérdezek. Mérges lesz. Először alszunk együtt, először. Ő mérges, én izgulok. Ő megsértődik, én csalódott vagyok. Hátat fordít és lekapcsolja a villanyt, én a hátához bújok az ágyban. Ő nem mozdul, én megölelem. Ő elhúzódik, én fáj. Úgy alszom, fehérneműben. Reggel hazavisz, nem szól.
Nyolc éve használok olyan tusfürdőt.

 

Szívarc, szívsegg

Unottan regisztrálja maga körül a világot, ahogy Éva pont a bambulása irányába sétál bele, és még le is merészel ülni pont az útba – na, itt már azért kiül a lány arcára az enyhe undor. Különben szép arca van, nagy barna szemek, kedves kis fürtökben göndörödik a haja egy szív formájú arc körül. Elég vastagok az ajkai, az jut eszébe, hogy férfiként biztos izgató lehet a párnán fekve nézni, ahogy félig nyitott szájjal föléd hajol, a fürtjei előrehullanak, és a szeme nem ezzel az üres, fáradt undorral mereng, hanem telve van bujasággal. Szóval szép lehetne, ha nem lenne így kiábrándulva a világból.
Ha jönne most az apokalipszis, akkor a poszt-apokaliptikus világ pont úgy nézne ki, mint január első munkanapján ez a négyeshatos.

Alig két napja még mind reménytelin üdvözöltük az új évet, új év, új élet, új lehetőségek, gondoltuk és mondtuk és koccintottunk rá és mosolyogtunk és nevettünk és elhittük, most is, mint minden évben, hogy most újrakezdjük, most más emberek leszünk, most új lehetőségek jönnek és.

Éva is, alkoholos mámorban úszva táncolt a szilveszteri bulin, már bőven elmúlt éjfél, már mindenki megtalálta a párját az éjszakára, ő meg csak hagyta, hogy taszigálja, lökdösse, vigye, sodorja és magával ragadja a tömeg a táncparketten. Üvöltött a hangszórókból Britney, hogy mennyire rockolni fog mindannyiunkat, Éva meg csak táncolt, miközben hol egy kicsit balra, hol egy kicsit jobbra, ki a tömeg szélére, aztán be a közepébe, csak vitte a testek hullámzása, mint egy gyomorban, meg- és elemésztődött az emberszagban, a többi kis porszem között egy volt a sokból, de része is volt, a sok elcseszett élet közül egy, sorsközösségben, egy buliban, egy ritmusra, egy emésztőgödörben. Sosem volt még annyira szabad, mint abban a pillanatban, amikor üvöltötte a gyomor közepén, hogy we will rock you, és sosem volt még annyira magányos, mint amikor a zene egy pillanatra elhallgatott és mindenki körülötte a barátaihoz szólt, egymásra mosolyogtak az emberek, csak neki nem volt kihez szólni.
El is fogta rögtön a hányinger, leszaladt a mosdóba, büszke volt magára, hogy ilyen csendesen még életében nem hányt. Kikérte a cuccait a ruhatárból, nehéz volt az embereken átvergődni a kijáratig, útközben látta, hogy a lány, akivel érkezett, száz méter mélyen jár épp egy görög pasi torkában – remek, akkor jól érzi magát, vigyázni is tud magára, mehetek. 
Hazafelé még meggyőzte magát, hogy jó lesz ez az új év, nagyon jól tudott nem tudomást venni fájdalmas részletekről. Ő is könnyen elhitte magának, hogy nem kell semmit tenni, egyszerűen csak jön majd az új év, és ő majd kevesebbet iszik meg majd kevesebbet cigizik. Talán többet is sportol, sőt, majd arra a komplikált faszira sem gondol annyit, hiszen kinek kell, és dőlni fognak a lehetőségek és minden szebb lesz és jobb.

Elsején még könnyen volt, másnapos volt, alig forgott az agya, izommemóriából adott enni kutyának meg gyereknek, kivasalta és szépen kikészítette a másnapi ruhákat, (mosni ugye nem szabad, mert kimegy a vízzel a szerencse a lefolyón a Dunába ‘oszt baszhatjuk mind) rendelt vacsorát, azt is elég ügyesen – mióta nem kell telefonálni hozzá, csak belogolni a netpincérre, nagyon jól megy neki a kajarendelés is.
Szóval elsején még könnyen volt, meg van mondva mit kell és hogyan és mit nem szabad és hogyan nem szabad – ne mossál, ne káromkodjál, ne veszekedjél, mert akkor olyan lesz a többi része is az évnek. Egyél viszont lencsét, hogy legyen sok pénzed, meg legyél mindenkivel very nice és mindent úgy intézz, ahogy szeretnéd, hogy intézve legyen az év további részében.

Lehet, hogy a régieknek azért volt boldogabb az életük, mert gyors egymásutánban jöttek a népi hagyományok, a DO-k meg a DON’T-ok – száz évvel ezelőtt ma még Éva is vidáman ábrándozhatna a Luca napi gombócban kifőtt Laciról vagy Józsiról vagy Tomiról, vagy mivel korrektek vagyunk, Jolánról vagy Izabelláról is, hogy vajon milyen lesz és hol ismeri meg és egyáltalán. Eszébe se kéne jusson az a bonyolult faszi, mert lenne helyette más, akiről ábrándozzon. Szóval fontos, hogy van-e keret; vagy nincs és akkor aztán boldogulj, ahogy tudsz.
Találd ki, mi a divat a hétévesek körében, hogy ne cikizzék ki a gyereket, de azért jó lenne megúszni tízezer alatt egy nadrágért, mert hát nincs itt semmiféle férj, hogy rohadjonmeg a disznója, mert a szilikonos kiscica az majd biztos izzad neki a konyhában, hogy megfőzze a kikúrt körömpörköltjét basszameg.

De elsején még nincsenek ilyen gondolatai az Éváknak, elsején még túlélés van és szabályok és az még különleges, szóval van mire gondolni ahelyett, hogy ki a faszom fog felmászni arra a kurvamagas létrára kicserélni az izzót a hálóban, mert hogy Éva a tériszonyával nem, az hótziher.

Aztán másodikán (hétfőn) az emberek elmennek a tavalyi munkahelyükre, találkoznak a tavalyi gondjaikkal, felhívja őket a tavalyi napközis tanító, hogy tetsziktudni a hétéveseknek akkor sem magyarázzuk el, hogy készül a gyerek, ha azt kérték karácsonyra, mert most a Pistikének elmondja és akkor aztán ki akarják próbálni majd a WC-ben, a tanítónéninek meg nincs ideje minden gyerek után futkozni, és hát mi lesz, ha valami szemérmetlenség történik? És Éva legszívesebben megmondaná a tanítónéninek, hogy az a gyerek, akit nem foglalkoztat és nem is mutogatja a nemi szervét, biztos, hogy pszichopata lesz egyszer, meg különben sem látott még olyan Pistikét, akinek hétévesen felállt és bármi kárt tudott volna tenni, szóval a tanítónéni ne csináljon úgy, mint aki nem ugyanezt csinálta hétévesen. De Éva ezt nem mondhatja (biztos nem is akart gyereket, hiszen elvált).

Később cigizés közben a főnök beszól, hogy ejnye, Évike, hát nem fog megfázni ilyen rövid szoknyácskában? De azért még rácsap egyet a szív alakú seggére elmentében, a kurva riportot meg biztos nem olvasta, vagy olvasta és úgy adta elő a vezetőségnek, mint a sajátját. Még vissza is szól, Gratuláljon ám az Irmusnak, ma kapta meg az előléptetést! Az Irmuska, mer’ az meg nyilván vízszintesen prezentált.

És persze még az is kiderül, hogy a bonyolult faszinak sikerült sms-t írni szilveszter éjszaka, de természetesen csak ma válaszol, mert munka közben nem néz a válla fölött az asszony, hogy kinek meg mit pötyög. neked is. mit csinálsz? mi van rajtad? 

Szóval Éva új éve másodikán szart se jobb, mint a régi decemberben, és reggel nem pakolt edzőcuccot sem, már majdnem túl van egy doboz cigarettán, és másra sem vágyik, mint egy pohár borra, amíg a gyerek leckét ír. Aztán még lehet, hogy annak az idiótának is megírja majd, hogy mackónadrág, szivi.
Így hát Éva is felszáll a villamosra, leül a bambuló szívarcú lány bambulásának útjába, és ugyanolyan fakó undorral néz rá vissza, mint ahogy az elvárható a négyeshatoson délután ötkor, az újév első (hétfői) munkanapján.

Pesti sanzon reggelire

Lacika ma megint jó passzban van. Ismét arra keltem, hogy Lacika ököllel üti a vas liftajtót és ordít magából kikelve, csak úgy visszhangzik bele az udvar. A mocskos kurvaanyád hogy nem bírod becsukni azt a szájbabaszott kurva liftajtót te geciiii. Így, írásjelek és szóközök nélkül, Lacika olyanokat nem használ, ha nem muszáj neki. És amikor őneki részegen fel kellene gyalogolni a harmadikra, lépcsőn, érted, akkor ő bizony megcsinálja neked a harmadik világháborút. Esküszöm, azt hittem lövik a házat, úgy robajlott a véresre vert liftajtó – mondjuk lehet, hogy csak nem kéne annyi ’56-os regényt olvasni egész éjszaka, pláne, hogy még aludjak, amikor Lacikának már megvolt a reggeli sör+unicum gyerekmenü a szomszéd kocsmában, több is.
Mire megmelegedett a mikróban a tegnap esti kávém maradéka és kitámolyogtam vele a gangra cigizni, Lacika már a liftből szállt ki és a szomszéd kéjnővel ordibált, aki persze fel volt háborodva, hogy itt egyesek ám dolgoznának, ilyen hangzavarban azt nem lehet! Lacika persze épp eléggé szociálisan érzékeny, hogy ezt ne hagyja szó nélkül te csak egy büdös utolsó kurva vagy itt bazdmeg, nekem te ne magyarázzad meg bazdmeg, mer ki vagy te, mi? ki faszom vagy te, mi? mit kell csend a baszáshoz, mi? Sajnos választ már nem várt, az ondolált hajú negyvenes hölgyike már csak a hátának tudott bemutatni, ahogy Lacika próbálta bevarázsolni a kulcsot a bejárati ajtó zárjába. Aztán sarkon fordult és a rózsaszín kis átlátszós hálóingjében és bojtos papucskájában beviharzott a saját lakásába. Különben sosem fogom megérteni, hogy lehet ennek a nőnek minden nyomorult reggelen tökéletes a frizurája és a sminkje. Tök mindegy, Lacika mikor ér haza és mikor kell vele ordibálni, ez a csaj tiptop össze van rakva. Jó, talán kicsit már kiélt az arca, meg azt mondta múltkor, hogy már 52 éves (de rohadjakmeg jobb a teste, mint az enyém) és már Svájcban sajnos nincs neki piac, úgyhogy most itthon dolgozik, hazaköltözött két éve. Mindig más pasit látok kijönni tőle, szóval lehet, hogy tényleg van valami abban, amit itt a lakóközösség magyaráz, hogy még mindig kurva.
Már majdnem elszívtam a cigim, és még mindig hallottam, ahogy Lacika matat a zárral, gondoltam is, hogy már nem fogja sokáig bírni csendben, és abban a pillanatban, ahogy ez eszembe jutott… Apuuuuu! Apu bazdmeeeg engeggyé má be. Miafaszért kell engem kizárni? MI? A saját lakásomból bazmeg, engeggyé má be! Mert nekem tiittgecik, ti mind arra vagytok itt ráállva, hogy engem kicsináljatok! Engem mindenki kiakaritt csinálni! A világ gonosz, mindenkiegyrohadtgeciiii
A lottószámokhoz lenne ilyen pontos érzékem, azokat szívesebben jósolnám meg. Sajnos Lacika hangereje itt már kezdett versenyre kelni egy oroszlánéval, és a szavai is lassan annyira váltak értelmezhetővé, mint egy kanos teknősé. Amíg nem lakott felettem Lacika, addig én komolyan hittem benne, hogy nem lehet ilyen hangerővel ordítani, rekedt, artikulálatlan üvöltéssel, mert elszakad az ember hangszalagja.
A kutyám eddig bírta a műsort, elkezdett mögöttem az ajtó túloldalán ő is torkaszakadtából kiabálni és talán két vakkantás, majd a házban lakó négy-öt másik kutya is szép sorban becsatlakozott a kánonba.
Időközben Lacika apja kicsoszogott a gangra cigizni, Lacika bebaszta maga mögött a lakásajtót és max hangerőn szólni kezdett Majka, vagy Dopeman, vagy valamelyik hasonló, Lacika pedig torka szakadtából énekelt a zenére mocskos kurvákról és büdös gecikről, akik tönkre akarják őt tenni.
Lévén a műsornak vége, a cigit meg elszívtam, bementem én is a saját kis lakásomba, ahol a kutya szemöldökráncolva konstatálta, hogy akkor neki most abba kell hagyni az ugatást. Csalódottságában el is szaladt a szobába és a szárítóról leesett bugyimmal a szájában tért vissza, jelezve, hogy ő bizony már menne pisilni. Amíg öltözködtem, hallottam, hogy a szomszéd házban, ahova az ablakaim néznek, szabadnapos a gyári munkás faszi a másodikról, mert hangosan osztotta a nejét, hogy a paprikás krumplihoz hogyan kell lepirítani a hagymát. Amit a mellettük lakó kutya nem bírt hallgatni, az is rákezdett. Az enyém mondjuk csendben maradt, de a felettem lakó kisbaba nem szereti a kutyaugatást, ő sírni kezdett, amire az apja ajtót csapkodni és falat ököllel verni, az anyja meg visítani.
Feltettem egy kis jazz-t a lemezjátszóra, ahhoz illik a kakofónia.
Amikor mentem lefelé a lépcsőn a kutyával (lévén Lacikának sikerült ismét tönkretennie a liftet, és most már tényleg nem működik), még hallottam, ahogy Lacika azt ordítja sírva az apjának: Ha annyira akarod, hogy dolgozzak, akkor szerezz nekem munkát, bazdmeg! Ezek a mocskos szemetek nekem nem adnak, ezek engem mind ki akarnak csinálni…. a bazdmeget a végén már nem hallottam a kutyák ugatásától, meg pont elment a villamos a ház előtt.